Budapest tele van extra helyekkel, amelyek a történelem vagy a művészet szempontjából értékes emlékeket rejt. Most egy iyen, egészen különleges helyre visz a Világutazó. Egy olyan területre, ahol a századforduló legnagyobb művészeti alakjai éltek, alkottak. Jelenleg a jövő képzőművészei (elsősorban szobrászai) alkotnak e vadregényes helyen. Irány tehát az Epreskert.
   
   
   
   
   
   
   Az Epreskert őspark és épületegyüttes Budapest VI. kerületében, a Terézvárosban. 1921 óta a mai Magyar Képzőművészeti Egyetemhez tartozik, annak műtermei és a Parthenon-Fríz Terem, a Szobrász Tanszék kiállítóterme található meg benne (címe: VI., Bajza utca 41.)
   
   
   
   Kevesen tudják, hogy a Terézvárosban, a Bajza, a Szondi, a Munkácsy Mihály és a Kmety György utcák által határolt, buja növényzetű ősparkban kreatív alkotói tevékenység folyik, és már az 1880-as évek eleje óta. Korábban a hazai selyemgyártás fontos területe volt az itt állt eperfák miatt, amiket még a XVII. század második felében telepítettek ide. A kert néhány évtizednyi előzményt követően 1921 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetemhez tartozik. Belépni csak külön engedéllyel lehet, de a kerítésen át mindig be lehet lesni és megcsodálni a növényekkel sűrűn benőtt, buja parkot és abban a szobrokat.
   
   
   Története
   
   Az Epreskert természetesen az itt állt eperfákról kapta a nevét. Ezeket még a XVII. század végén ültették el, és a mai Epreskertnél jóval nagyobb területen, méghozzá abból a célból, hogy a Rákos-patak menti homokos talajt megkössék. Közben szárba szökkent a hazai selyemgyártás is, köszönhetően a spanyol származású Valero családnak, amely Magyarországra költözve 1776-ban selyemgyárat alapított, a selyemgyártásban kulcsszerepet betöltő selyemhernyók egyedüli táplálékforrása pedig az eperfa levele. 1851-ig állt fenn az egyensúly fák és hernyók között, amikor is a gyár befejezte működését, és bezárt. Az ezt követő 30 évben a területen sok változás nem történt, egészen az 1879-es évig, amely olyan döntést hozott, ami azóta is befolyással van a kis parkra: megjelentek a képzőművészek.
   
   1882-ben az elvadult eperfaligetet Strobl Alajos, a legendás "szobrászpápa" hozatta rendbe.
   
   
   Stróbl Alajos
   
   
   Az egykori kert a mainál nagyobb kiterjedésű volt és magába foglalta a környező utcák nagy részét is. Az első műtermek az 1870-es években jöttek benne létre. 1879-ben Huszár Adolf kapott itt telket, hogy elkészíthesse Deák Ferenc szobrát a politikus Kerepesi temetőben fölépített mauzóleumába.
   
   1882-ben a főváros néhány telekrészt adott át a Mintarajztanodának, amelyekben két festészeti és egy szobrászati mesteriskolát hoztak létre. 1883-ban az iskolák tanárai, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Székely Bertalan, Feszty Árpád és Zichy Mihály térítésmentes műtermet kaptak a területén. Benczúr mesteriskolája a Benczúr és a Szondi, Lotzé a Kmety és a Bajza utcák sarkán állt. 1886-ban a Lendvay utcai részen állította föl pavilonját Zala György, és itt készítették el Schickedanz Alberttel a Hősök téri Millenniumi emlékmű szobrait.
   
   Mivel a művésztanárok szívesen telepedtek le a Bajza és a Lendvay utcában, az első világháború előtt a magánvillák már kezdték kiszorítani a műteremházakat. 1921-ben megmaradt műtermei beolvadtak a Képzőművészeti Főiskolába.
   
   A közepén a Mayerhoffer András által 1744-49-ben készített józsefvárosi kálvária áll, amelyet Strobl kezdeményezésére 1894-ben kövenként vittek át mai helyére a Kálvária térről. Ugyancsak a kertben helyezték el a budavári Nagyboldogasszony-templom átépítésekor a régi templom egyes részleteit.
   
   
   
   Manapság a parkba nem lehet csak úgy besétálni, pedig nagyon vonzza az embert, amikor az utcáról beles a kerítésen át. A különleges épületek, a látszólag random elhelyezett, különféle stílusban született szobrok meg a buja növényzet mágnesként hívogatnak, ám a park a Képzőművészeti Egyetemé, ami pedig teljesen logikusan fenntartja magának a jogot arra, hogy kizárja onnan a polgárokat. Elvégre itt alkotómunka folyik az egyetem festő, szobrász és látványtervező tanszékének műtermeiben, illetve a fém-, bronzöntő, kőfaragó, gipsz-, valamint üvegműhelyekben. Ehhez pedig nyugalomra van szükség, a kreativitásnak nem tesz jót, ha az embert állandóan bámészkodók veszik körbe, meg fotózzák. Külön engedéllyel és indokkal viszont be lehet jutni, vagy a minden évben megrendezésre kerülő nyilvános osztálykiállításokon, amikor a hallgatók az egész évben készített munkáikat állítják ki. Ez idén június 1. és 9. között lesz az egyetem főépületében, valamint az Epreskertben. Illetve időnként a Parthenon-fríz teremben tartanak kiállításokat, melyekre szintén be lehet jutni.
   
   
   
   
   
   De vajon hogyan kerültek az Epreskertbe a képzőművészek? Az ok prózai: amikor az Andrássy út kialakítása meg a környék beépítése zajlott, a rendezési terv érintette a Városligetet, azon belül is pedig Huszár Adolf műtermét, ami a fejlesztők útjában állt, így azt lebontották. A műterem nélkül maradt Huszárnak nem kellett sokáig szomorkodnia, mivel kapott egy új megbízatást (Deák Ferenc szobrát a Kerepesi temetőben épített mauzóleumba) és ahhoz egy vadonatúj műtermet, méghozzá az akkor még rendezetlen Epreskert területén. 1879-et írunk ekkor.
   
   
   
   A történtek annyira mélyen érintették Stróbl Alajos szobrászművészt, hogy ihletet kapott, és úgy döntött, felkarolja az Epreskert ügyét: az elvadult parkot rendbe hozatta. A főváros vezetése pedig hálából néhány telket a nem sokkal korábban alapított Mintarajztanodának adott, mely intézmény két festészeti és egy szobrászati mesteriskolát hozott létre a területen. A tanárok között olyan nagynevű művészek is helyet kaptak, mint Benczúr Gyula, Lotz Károly, Székely Bertalan, Feszty Árpád vagy Zichy Mihály, akik a tanításért cserébe ingyenműtermet kaptak az Epreskertben.
   
   
   
   Jómagam még valamikor a 90-es években jutottam be először az Epreskertbe, ahol időnként az egyetemisták által szervezett koncerteken vettem részt, és ezeknek az eseményeknek is megvolt a hagyománya. Stróblék idejében gyakran tartottak itt jelmezes művészestélyeket, és történelmi témájú színdarabokat is előadtak a kertben, ahol időnként még állatok (páva, majom, őz és gólya) is éldegéltek. Ezek az extravagáns ötletek Stróbl fejéből pattantak ki, aki egyébként reggelente kürtszó kíséretében vágtatott ki lóháton az Epreskertből, ahol nemcsak alkotott, de élt is, sőt műtárgymentésre is hasznosította a kertet.
   
   
   
   Stróbl ötlete nyomán került a kertbe a budavári Mátyás-templom helyreállításakor eltávolított, XIII-XIV. századból származó délkeleti kapu, de ő készíttette el, többek között, a Kolozsvári fivérek Sárkányölő Szent György-szobrának és Mátyás király bautzeni domborművének másolatát is (állítólag ez a legélethűbb Mátyás-ábrázolás), melyek a kert ékei a mai napig. Az Epreskert közepén áll a Kálvária, amit szintén Stróbl Alajos mentett meg.
   
   
   
   
   
   A Mayerhoffer András tervei alapján 1744 és 1749 között felállított különleges építmény eredetileg a Kálvária téren állt a Józsefvárosban, és az a legenda övezte, hogy a szabadságharc idején a környékbeli asszonyok ide jártak imádkozni a harctéren teljesítő férjük épségéért. Az 1890-es évek közepén a Kálváriát a városvezetés el akarta bontatni, mert útjában állt a modernizációs törekvéseknek, ezért Stróbl azt találta ki, hogy szállítsák át kövenként az Epreskertbe, és ott állítsák fel újra. A feladatot pedig végre is hajtották, és ha az ember most szétnéz a kertben, hiányérzete lenne, ha nem állna a közepén a Kálvária.
   
   
   
   A klasszikus jó idők az első világháború végéig tartottak ki, majd egy új, de szintén jó időszak vette kezdetét. Addigra már teljesen benépesült a környék, és a műteremlakásokat kiszorították a polgári házak meg a magánvillák, így a terület egyre zsugorodott. Hogy megmentsék, az Epreskert a műtermeivel együtt beolvadt a Képzőművészeti Főiskolába, és azóta is oda tartozik, csak közben a felsőoktatási intézmény (2000 óta) már egyetemi státuszban van. Az ifjú művészpalánták háborítatlanul dolgoznak, abban a környezetben lehet is, és talán egyik-másiknak eszébe jut, miközben megdolgozza a követ, hogy egykor ebben a kertben készültek el a közelben álló millenniumi emlékmű egyes, Zala György keze munkáját dicsérő szobrai és domborművei is.