Róma gazdasági megerősödésével, hatalmának erősbödésével mindig nagyobb fészke lett a prostituciónak. Prostituáltjai is, mint akár Görögországban, többféle osztályra és rangra oszlottak, anélkül azonban, hogy a római kéjnők, a legelőkelőbbek is, kulturális téren azt a szerepet játszották volna, mint ahogyan a görögöknél láttuk. Materiálisabb nép volt a római, a művészettől távolabb álló, semmint kedvesénél szellemi szórakozást keressen, mást mint testi mámort.
   
   A római méltóságán alólinak tartotta, hogy kéjnővel vitába elegyedjék, verseit szavalja vagy filozófiai értekezését meghallgassa és iránta szerelmet erezzen. A római csak testileg használta a nőt. Ehhez képest kéjnői is: nem műveltség, életmód vagy az odaadás formáinak szokása szerint különböztek egymástól, hanem gyalázatos iparűzésük ideje szerint.
   Két fő-osztálya volt a prostituált nőknek: meretrices, akik csak éjjel adták magukat Venus szolgálatába és prostibulae, akik éjjel-nappal, az adott körülmények közt űzték iparukat. Amazok voltak az előkelőbb rész, emezek az olcsóbbak és közönségesebbek. Az égbolt sötétsége, ha mindjárt száz lámpa is világította be a bordélyház vagy fürdők termét: a tisztességnek bizonyos köntösét borította meztelen testükre.
   
   Minél inkább a császárság idejébe lép Róma története, annál inkább látjuk, hogy a szigorú házassági törvényeken, különösen azokon, amelyek a plebejusokra vonatkoznak, hatalmas réseket üt a prostitució. Asszonyok jelennek meg az aedilek előtt, hogy magukat éjjeli kéjnőknek beírassák. Jaj lett volna nekik, ha nappal házasságtörőkké lesznek, de éjjel - este 9 órától hajnalig - a törvény oltalma alatt szolgálhatták a prostituciót.
   
   Ulpian cenzor a Lex Julia kiadásával megállapította a prostituáltak társadalmát és már itt megtaláljuk, hogy az özvegy nők, ha mindjárt törvényes gyermekeik vannak is, bejegyeztethetik magukat az aedilek listájába s lefizetvén adójukat, szabadon űzhették a prostituciót, kötelesek azonban ez idő alatt matróna-ruhájukat letenni s a kéjnők rövid, tógaszerű szoknyáját és szőke parókát viselni. Ez a rés azután lassankint kitágult: asszonyok férjük tudtával űzik a keresetszerű kéjelgést és osztozkodnak az így szerzett pénzen.
   Úgy a római köztársaság, mint a császárság idejében hozott törvényekben mindenütt csak a kiváltságos osztálynak, a nemeseknek, a patriciusoknak védelmét találjuk, az irántuk való "tisztelet" szempontjából, de sehol semmi igyekezet nincsen, hogy magát a prostituciót a közerkölcsök vagy a közegészségügy szempontjából korlátok közé szorítsa. Ha a római polgár fogalmát nem látták formailag megsértve, úgy ezek a római polgárok minden erkölcsöt megsérthettek. A prostituciót egyébként csak az adózás szempontjából tartották nyilván.
   
   
   A prostibulae-k, az alsórangú nép nemi életének és fajtalankodásainak kielégítői külön, meghatározott lakásokkal bírtak s ami a felsőbb hatóságokkal való érintkezésüket illeti, csak arról maradtak adatok, hogy lehetőleg igyekeztek a bejelentést, mindenesetre az adójuk pontos befizetését elkerülni. A mi már most a kéjnők mindkét főfajtáját illeti, megtaláljuk köztük az alicaria-kat vagy utcai lányokat, a finomabb fajta blitidá-kat, akik zöldcipő-viseletükkel különböztették meg magukat társnőiktől.
   
   Nagyon érdekes osztályát képezték a kéjnőknek a bustuaria-k, a temető lányai, akik egész napon a temető falai közt tartózkodtak, részben sirató asszonyok gyanánt, részben az élők vigasztalására kínálván fel bájaikat. Nem volt más ágyuk, mint a temető pázsitja s a bujálkodásuknak más függönye, mint a sírkövek árnyéka s védőjük a gyász istennője: Proserpina volt.
   
   A copa-k a vendéglők és ivótermek pénztárnői voltak. Doridak-nak hívták a csaknem meztelenül mutatkozó kéjnőket, az erős tagú, nagy keblű leányokat juvencaek-nek, teheneknek nevezték, a ligetekben sétálókat lupanak-nak s a legnyomorultabbak voltak közülük a diobola-k, a két obolusos lányok, akik már a megvénhedt és beteg nők kasztját képezték. Ezeket a rabszolgák használták, ők voltak a rabszolgák rabszolgái, valamikor talán előkelő kéjnők, akik rabszolgákat tartottak . . .
   
   Bordély szintén kétféle volt Rómában. Olyanok, amelyek az ott tartott személyeket állították a prostitució szolgálatába, ezeket Lupanar-oknak hívták. Ezen kívül pedig különféle nevű olyan helyiségek voltak, amelyek nemcsak kéjnőket tartottak, de a közvetítők segítségével oda csábított férfiaknak és asszonyoknak is rendelkezésre bocsátották berendezésüket.
   S ezekben a bordélyokban a legocsmányabb kicsapongások történtek nemcsak nőkkel, de férfiakkal, fiúgyermekekkel és állatokkal egyaránt. Ez a patriciusok római polgárságának tiszteletét nem sértette... Az ivótermek, a tavernák, a fürdők, a cirkusz melletti asylumok mind ilyen helyiségek voltak.
   
   Publius Viktor Rómáról való leírásában negyvenhat Lupanarról beszél, de ezekben csak az aedileknek bejelentett erős forgalmú helyiségek vannak fölvéve. A titkos prostitució helyiségeinek száma ennél jóval nagyobb volt s Rómának csak első kerületében nyolcvan fürdő volt, amelynek mindegyike a fajtalankodás céljaira volt berendezve. Ezeken kívül voltak az arénák falai körül épített boltok, mind hasonló célra.
   Az általános prostitució a rómaiaknál sem egyedül a férfiaknak nőkkel pénzért való érintkezésére szorítkozott, hanem mindkét nemnek egymással való fajtalankodására is, legföljebb azzal a különbséggel, hogy míg a görögöknél, azt mondhatjuk, Sappho idejétől kezdve nagyobb számban volt elterjedve a nők egymással való érintkezése, a rómaiaknál a férfiak és fiúgyermekek használata volt nagyobb szokásban. Mindezeket a kerítők, a rabszolga-kereskedők közvetítették s noha tagadhatatlan, hogy a római törvények ez emberhús-kereskedőket törvényen kívül helyezte s unokáig való ivadékaikban is megfosztotta polgári jogaiktól, mégis, mert üzletük nagy anyagi haszonnal járt, megszámlálhatatlan mennyiségben fertőztették a római birodalom társadalmát.
   
   Nem lesz érdektelen leírni egy ilyen római Lupanar-nak berendezését és szokásait. Mindenek előtt tudnunk kell, hogy minden örömleánynak aranyozott lószőrből való parókát kellett viselni, megkülönböztetésül a tisztességes asszonyoktól, akiknek általánosan fekete hajuk volt s akiknek kizárólagos joguk volt a sarkig érő köpenyegszerű stólát viselni. Tudnunk kell továbbá, hogy a Lupanarokban legalább annyi fiú állt készen a szolgálattételre, mint leány.
   
   Maga a ház akként volt építve, hogy hosszú folyosókról jobbra és balra többé-kevésbé díszesebb szobák nyíltak, a falakon obscen képekkel és faragványokkal. Az ajtón egy tábla volt, amelynek egyik oldalán az ott tartózkodó leány vagy fiú neve állt, mellette használati díjának számával. Ha vendég lépte át az ajtó küszöbét, a táblát megfordították s olvasható volt a felírás: "occupata". Elfoglalva.
   
   Csak kissé jobb Lupanarnak jelentékeny személyzete is volt. Antilláé ornatrices: az öltöztetők, a ruhatisztítók, az arcfestők. Aquariolli: frissítő-hordozók. Bacario: kis rabszolgafiu, aki mosdóvizet hoz és megmossa az embereket.
   
   Villicus: az üzlet megkötője, az alkusz és jó tanácsadó. Ha friss anyag, leány vagy fiú került a Lupanarba, első feláldoztatását mindig ünnepélyességgel végezték s szobájának ajtaja babérral volt övezve. Martial, Catallius és Petronius írtak e borzalmas gyalázatosságokról, amelyek közül csak annyit említsünk meg, hogy a 10-12 éves fiúgyermekeket a prostitució céljaira kiherélték s csak Domitian császár adott ki rendeletet a megférfiatlanítás ellen, de ez sem járt sok eredménnyel.
   
   Juvenal-nak maradt egy följegyzése Messalina-ról, Britannicus kedveséről, hogy mi módon használta a római társadalom a bordélyházakat. "Amint észrevette, hogy a császár álomba merült, fölemelkedett mellőle a császári szajha, - akinek volt bátorsága szennyes matracát a caesar ágya mellé húzni - s egyetlen rabszolganőt intett maga mellé. Hollófekete haját paróka alá rejti és sietve halad a leglátogatottabb nyilvános házba.
   
   
   Készen állt már részére a szoba, melynek ajtajára a Lysisca álnevet írták föl s ő meztelenül, csak nyakát és arcát borítva arannyal átszőtt fátyolba, adja oda a testét az, aki téged is magán hordott, nemes Britannicus. Csábító magatartással fogadja a belépőt, visszautasítja a felajánlott élvezeti díjat és e minden asszonyok legutálatosabbja még az éj folyamán a férfiak megszámlálhatatlan sokaságát engedi magára.
   Hajnalban, mikor már a bordélyos minden leányát pihenni hazaeresztette, utoljára távozik, teste verítékes az izgalmaktól, arca a lámpa kormától fekete, szemei tompán révedeznek maga elé, elgyengülve minden részében, de még mindig ki nem elégítve! Így tér haza s császári ura ágyába így vitte be a bordélyok minden szennyét."
   
   Ilyen képet ad Juvenal a Lupanarok használatáról.
   
   A fürdők, amelynek használatát keletről vették a rómaiak s amelyek közül a legegyszerűbb is nagy kényelemmel, de a legtöbbje nagy fényűzéssel volt berendezve, úgy mondhatjuk: a titkos prostituciót szolgálták. Nem mintha az itt történő dolgok kevésbé lettek volna ismeretesek, csupán azért volt ezekben titkos a prostitució, mert nyílt cégérül a fürdés, a test tisztántartása és ápolása volt kimondva. Ide tehát az aedilek, a prostituáltak fölvigyázói csak azokban az esetekben tehették be a lábukat, ha valami skandalum történt.
   A fürdőkben és az úgynevezett tavernákban mindent csinálhattak a rómaiak, a házaságtörésnek és a kéjjel való üzérkedésnek minden alkalmát fölhasználhatták, csak az a föltétel volt, hogy hivatalosan a censorok, vagy az aedilek elé ne kerüljön az ügy.
   
   A rómaiaknak - s általán az embereknek - hipokrízisére semmi sem vet gyönyörűbb világot, mint hogy a Róma belső területén volt nyolcszáz fürdő közül délután 3 órától fogva a rabszolgák és egyéb kísérő személyzet egész raja ácsorgóit, akik előkelő patriciusok leányait kisérték a fürdőkhöz, miután már akkor sem illett, hogy ezek egyedül járjanak az utcákon - "hátha illetlen szavakkal találna közeledni hozzájuk valaki" - és miután az előkelő leányok a fürdőben kikéjelegték magukat, ismét a szolgaszemélyzet kísérte őket haza, nehogy a patriciák szemérme valami szó révén csorbát szenvedjen.
   
   A császár alatt igen soká divatba jött, hogy a nők és férfiak közös bassinokat használjanak, amelyek egész sötétek voltak, ámde ezek olyan állandó botrányokra és nyílt panaszokra vezettek, hogy mégis vissza kellett állítani a régi rendet: külön női- és külön férfi osztályt. Annyival inkább megtehették, mert a medencékhez vezető folyosók pazarul berendezett barlangokkal, ligetekkel voltak ellátva s a folyosókból nyíló, minden kényelemmel ellátott szobák, sőt termek voltak bérelhetők. És ha nem tudtak a párok egymásra találni: a fürdőmestereknek kellett csak szólani, akik részben a jelentkezőkből, részint az e célra készen tartott személyzetből mindenkinek a kívánságát kielégíthették. Nők kívántak férfiakat vagy nőket, férfiak nőket vagy férfiakat és mindkét nembeliek serdülő fiukat.
   
   Az állati fajtalankodás terén ekkor és itt a rómaiaknál lépett föl tömegesen az emberi szájaknak nemi célokra való használata s az undorító kéjelgés olyan általános lett, hogy nőket, férfiakat és gyermekeket külön e célra tanítottak be. Aki köztük nyelvének használatában különösen kitűnt, azt drágán fizették. Az ilyen nőket fellatrices-eknek, a férfiakat és gyermekeket pedig fellatores-eknek nevezték. Egy ismeretlen írótól maradt fenn a mondás, a Vesta-szüzekhez intézve: "Vénus istennő nemes ivadékai, nem fogtok többé érintetlen ajkat találni, amelyik az imát isteneteikhez elszármaztassák!"
   És egy híres római kurtizánhoz intézte egy epés szatirikus az epigrammát, amelyet itt prózában adok vissza: "Senki emberfia, senki az egész városban nem dicsekedhetik Thais kegyeivel. Holott sokan kívánták, sokan utána vetették magukat. Tam casta, rogo Thais? Immo fellat" - végzi az epigramma. "Nos, kérem, miért ilyen szűzies Thais? Mert a nyelve nem az."
   
   Az eddig jelzett főbb prostitucionális helyeken kívül kettőt kell még fölemlítenünk. Az egyik - elég csodálatosan hangzik - a malmok és sütödék helyiségei. Ezeknek árusítási helyiségeibe jöttek - úgy látszik, a mai cukrászda elődjei - a minden rangbeli nők, hogy a Venus-áldozatul szánt kenyereket megvegyék, így tehát mindjárt itt keresték őket fel s az élelmes pékek raktáraik alsó helyiségeit mindjárt - szeparéknak rendezték be.
   
   Másik helye volt a prostituciónak a szálloda. Két fajtáját kell megkülönböztetni. Az egyik, a Diversorium egyszerű éjjeli megszállóhely volt, míg ellenben a Caupona a mai hoteleknek felel meg. Itt teljes ellátást kaphattak az idegenek, teljes ellátást - még nemi értelemben is.